Magyar Vöröskereszt
Magyar Vöröskereszt
Magyar Vöröskereszt

Retró véradás a gyöngyösi Blue Boxban

„Zárd a nyarat, nyisd a szíved, tartsd a karod!”, ezzel a mottóval rendezte meg kétnapos véradását a Magyar Vöröskereszt Gyöngyös Területi szervezete a Blue Boxban, az idei évben harmadik alkalommal.

Az esemény széleskörű összefogással jött létre: a helyi taxi társaság ingyen vitte a véradókat a helyszínre, illetve több cég is ajándékokat ajánlott fel a véradók részére. Az esemény helyszíne, a Blue Box ügyvezetője Major András minden véradónak belépőjegyet ajánlott fel, valamint az első véradók két belépőjegyet is kaptak. Részleteket itt hallhattok:

http://gyongyostv.hu/32790-kozszereplos-veradas/

Mindemellett másik kiemelt program díjátadója ekkor történt: Gyöngyös Városi Diák Tanáccsal közösen megvalósított középiskolai véradóverseny, melynek főtámogatója a P&G gyár. A versenyben résztvevő 5 középiskola igazgatójának nyilatkozata alapján 956 fő lehetséges véradó járt az intézményekbe, melyből 163 Fő vett részt a versenyben, A legnagyobb arányban a Vak Bottyán János Katolikus Műszaki és Közgazdasági Középiskola diákjai nyújtották karjukat.