2023.10.03

Negyedik alkalommal vette kezdetét a Banki Véradók Hete!

A Magyar Bankszövetség és a hazai bankszektor képviselői 4. alkalommal vesznek részt a JÓTETT Bank kiemelt társadalmi szerepvállalási programjában, a Banki Véradók Hetén. A tematikus hetek célja, hogy a banki dolgozók szektor szinten hívják fel a figyelmet a véradás fontosságára, és a közös önkéntes véradásukkal több ezer vérkészítmény előállításához járuljanak hozzá. 

A már hagyományosnak tekinthető kezdeményezés idén is kéthetes eseménysorozatként, 14 budapesti és 2 vidéki helyszínen, kitelepüléses véradással valósul meg. A levett több száz egység vérből több ezer életmentő vérkészítmény segíti majd a betegek gyógyulását. A Banki Véradók Hete rendezvénysorozathoz a Magyar Nemzeti Bank (MNB) és több minisztérium vezetői is csatlakoznak.

A Banki Véradók Hete budapesti helyszínek mellett az ország több pontján is megvalósul. A program szakmai feladatait koordináló Országos Vérellátó Szolgálat és a Magyar Vöröskereszt segítségével a bankos munkatársak Nyíregyházán és Békéscsabán is a bankokhoz történő kitelepüléseken, valamint a vérellátó központokban jelentkezhetnek önkéntes véradásra.

A véradó rendezvénysorozat megnyitóján Buncsik Ildikó, a Magyar Vöröskereszt Budapest Fővárosi Szervezetének igazgatója képviselte a véradók toborzásáért felelős humanitárus szervezetet. A Magyar Vöröskereszt 1939 óta toboroz véradókat, és minden esetben örömmel fogadja az olyan kezdeményezéseket, amelyek a jó cél megvalósulását támogatják.


Forrás: Magyar Bankszövetség, JÓTETT Bank

Fotós: Bartos Gyula