Öcsém 1993-ban született, születés után agyvérzést kapott, így életének első pár hónapjában több időt töltött a kórházban, mint otthon. Ekkor elhatároztam, hogy én is fogok vért adni, amiben édesapám is megerősített, ő már akkor nemcsak véradó, hanem rendszeres vérplazma adó is volt. Imádom, amikor véradás után pezseg bennem az erő :)

Gyerekkorom óta jártam apámmal véradásra, míg 17 évesen először én is adtam. Százszor meghallgattam apám történetét a katonaságról, meg a lányról, akit elütött a vonat és csak kicsin múlt, hogy ugyan láb nélkül, de túlélte. Sokáig ez motivált, egy történet, ami arról szól, hogy egy kis energiával akár életet is menthetünk és még pénzbe sem kerül. Aztán anyu egyszer csak nagyon beteg lett és ...

Aki vért ad életet menthet cselekedetével. Én 1983-tól rendszeresen teszem. És, hogy engem mi motivál, hogy eddig 79x megtettem? - a balassagyarmati véradóban dolgozó NŐVÉRKÉK, ASSZISZTENSEK kedvessége, hálája; és az a tudat, hogy talán egy ártatlan kis gyermeken segíthettem.