2023.06.16

A Véradók Világnapján vérjuhart ültettünk Szolnok belvárosában

Június 14-e a Véradók Világnapja. A jeles nap alkalmából a Magyar Vöröskereszt a 2020-ban indított hagyománya keretében idén egy vérjuhar facsemetét ültetett el Jász-Nagykun-Szolnok vármegyében, Szolnok belvárosában.

Az ünnepségen felszólalt dr. Sinkó-Káli Róbert, a Magyar Vöröskereszt Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Szervezetének elnöke, Szalay Ferenc polgármester, az Országos Vérellátó Szolgálat képviseletében Szabó Sipos Barnabás, a Vér nagykövete. Beszédet mondott Fodor Antalné dr., a Magyar Vöröskereszt elnöke, aki a helyszínen rávilágított: szükség van a faültetéshez hasonló aktusra, amely több, mint a tankönyvekben olvasható szónoklatok, konkrét cselekedet a véradás népszerűsítésére.

A Magyar Vöröskereszt véradásszervezésért felelős szakmai vezetője, Váradi Mariann hozzátette: „Fát ültetni napjainkban nagyon hálás feladat, hiszen a hétköznapok egyik legfontosabb ügye a fenntarthatóság, a környezet védelme. A vörös levelű Véradók fáját egy szimbólumnak tekintjük, amelyet gondozni kell, törődni vele, csak úgy terebélyesedik. Így tekintünk a véradók közösségére is: folyamatosan törődnünk kell a tagjaival, hogy hosszú távon megnyerjük őket ennek a meghatározó társadalmi ügynek. Június 14-e a figyelemfelhívás és a köszönetnyilvánítás napja. A Véradók Fája ültetésének hagyományát egészen addig folytatjuk, míg minden vármegyében lesz egy vörös levelű fa, amely ezt a közösséget szimbolizálja, és amely a helyi lakosság számára is fontos üzenetet hordoz.

A Magyar Vöröskereszt és az Országos Vérellátó Szolgálat partnerségben végzett munkája biztosítja, hogy egész évben stabil vérkészlet álljon rendelkezésre hazánkban, amelyhez nélkülözhetetlen a véradók önzetlen adománya. A Magyar Vöröskereszt 1939 óta toborozza az önkéntes véradókat Magyarországon, hogy hozzájáruljon a stabil vérkészlet biztosításához. Az önkéntes donorok véradása fontos, hisz a véradók önzetlen segítsége révén az Országos Vérellátó Szolgálat vérkészítményeket állít elő, amelyeket eljuttat a végfelhasználó egészségügyi intézmények és a rászoruló betegek számára is. 

Szabó Sipos Barnabás a jeles alkalomból egyebek közt kiemelte, hogy milyen fontos a fiatalok megnyerése a véradás közösségi és társadalmi ügyének. Hangsúlyozta a széleskörű tájékoztatás különböző formáinak jelentőségét, mint az első véradók motiválásának lényeges eszközét.

A stabil vérkészlet fenntartásához napi 1600-1800 önkéntes jelentkezésére van szükség az országban. Mivel a vér csak véradással pótolható, ezért nagyon fontos, hogy az év minden napján rendelkezésre álljon a megfelelő minőségű és mennyiségű vérkészítmény.

A Véradók Világnapjáról 

Négy nemzetközi szervezet, az Egészségügyi Világszervezet (WHO), a Vöröskereszt és Vörösfélhold Társaságok Nemzetközi Szövetsége (IFRC), a Véradó Szervezetek Nemzetközi Szövetsége (IFBDO) és a Nemzetközi Vérátömlesztési Társaság (ISBT) tartotta meg elsőként a Véradók Világnapját 2004. június 14-én. 1868-ban ezen a napon született Karl Landsteiner osztrák-magyar Nobel-díjas tudós, az AB0 vércsoportok felfedezője. A világnap célja, hogy felhívja a figyelmet véradás fontosságára, a biztonságos vérkészítmények szükségességére, valamint a donorok iránti elismerés és hála kifejezése.

(Fotó: Gyuricska Éva)