2023.11.28

Díjazták a sokszoros önkéntes véradókat és véradásszervezőket

SAJTÓKÖZLEMÉNY


November 27-e a Véradók napja Magyarországon. Ezen alkalomból a Belügyminisztérium, a Magyar Vöröskereszt és az Országos Vérellátó Szolgálat azokat a véradókat köszöntötte, akik önzetlen segítségükkel hozzájárultak a hazai egészségügyi ellátáshoz, emberek százai életének megmentéséhez. A díjátadóval egybekötött központi ünnepségen mintegy 70 díjat és elismerést adtak át a véradás ügyét szívükön viselők számára.

Idén 35. alkalommal ismerték el a magyar véradókat és a véradás ügyéért kiemelkedően tevékenykedőket. A véradók tiszteletére szervezett november 24-i központi rendezvényen huszonegyen részesültek Pro Vita állami elismerésben. A sokszoros véradóknak járó díjakat Dr. Bidló Judit egészségügy szakmai irányításáért felelős helyettes államtitkár adta át. A Véradóbarát Munkahely díjat 2023-ban tizenkilenc vállalat vehette át, a véradó alkalmak szervezésében kiemelkedő önkéntes munkáért tizenheten kaptak „Véradó Mozgalomért” Emlékérem kitüntetést. Tizenegy személy, illetve intézmény a véradó mozgalmat támogató munkájáért kapta meg az elismerést, oklevelet pedig három, a vérellátásban dolgozó egészségügyi dolgozó. Az elismeréseket Fodor Antalné dr., a Magyar Vöröskereszt elnöke és Kardos István, a humanitárius szervezet főigazgatója adta át.

Az esemény méltatásakor Fodor Antalné dr., a Magyar Vöröskereszt elnöke elmondta: „Az elképesztő, önzetlen emberi teljesítmények díjazása különösen fontos. A mai napon közösen hívjuk fel a figyelmet arra, hogy mindenki előtt ott a lehetőség, hogy életeket mentsen. A jó példák méltatásra érdemesek, amely elismerést örömmel nyújtunk át a véradás ügye iránt elkötelezettek számára.

Első alkalommal adták át a Bátorság-díj véradásért elismerést

Idén először a Magyar Vöröskereszt és az Országos Vérellátó Szolgálat közös Felsőoktatási Véradókampányának kiemelkedően aktív résztvevőjét is díjazták. Az első Bátorság-díj véradásért elismerést a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola vette át. A hagyományteremtő szándékkal megalapított díjat az a szervezet érdemli ki, amely a nappali tagozatos hallgatóinak létszámához viszonyítva a legtöbb diákját véradásra ösztönözni. A már elismerésben részesült intézmény többször nem díjazható.

A jeles alkalom apropóján az Országos Vérellátó Szolgálat képviseletében Nemes Nagy Zsuzsanna regionális igazgató főorvos kihangsúlyozta: „A véradók adománya betegek ezreinek életét menti meg: életveszélyes helyzeteket segít átvészelni, a beteg emberek számára gyógyulást, jobb életminőséget jelent. A vérkészítmények biztonsága a sokszoros véradókkal kezdődik, akik szabad akaratukból, önzetlenül, és rendszeresen adnak vért. Aki vért ad, az nemcsak önmagára gondol, az ténylegesen segít más embereken, és ezért nem vár viszonzást.”

A Magyar Vöröskereszt 1939 óta toborozza az önkéntes véradókat Magyarországon, 2000 óta az Országos Vérellátó Szolgálattal közösen, hogy hozzájáruljon a biztonságos hazai vérkészlet fenntartásához. Az önkéntes donorok véradása fontos, hisz a véradók önzetlen segítsége révén az Országos Vérellátó Szolgálat vérkészítményeket állít elő, amelyeket eljuttat a végfelhasználó egészségügyi intézmények és a rászoruló betegek számára is.

A biztonságos vérkészlet megtartásához napi 1600-1800 önkéntes jelentkezésére van szükség az országban. Mivel a vér csak véradással pótolható, ezért nagyon fontos, hogy az év minden napján rendelkezésre álljon a megfelelő minőségű és mennyiségű vérkészítmény.

(Fotó: Szabó Virág)